A túlsúly káros következményei

Manapság az elhízás népbetegségnek számít: a lakosságnak több, mint a fele cipel valamekkora túlsúlyt magán. Éppen ezért egyre több diéta jelenik meg a piacon: a többségük nagyon jól hangzik és eredményes is. A pluszkilókkal pedig le kell számolni, mert hosszútávon komoly következményekkel járhat az elhízás. 

diéta

Az elhízás elsődlegesen nem is esztétikai, hanem egészségügyi probléma. dr. Rob Meyers kardiológus szerint “Kövérséggel élni olyan, mint egy forgalmas autópályán úgy száguldani, hogy az ember fél kézzel a mobiltelefonját fogja. Nem biztos, hogy balesetet szenved, de nagyobb esélye van rá, mint azoknak, akik két kézzel tartják a kormányt.”  Az elhízásból következő betegségek az Amerikai Egyesült Államokban évente 280 000 halálos áldozatot követelnek. ezenkívül a túl sok kiló több betegség előidézője is lehet.

Az elhízott embereknél nagyobb hajlam van a rák kialakulására, a férfiaknál főleg a prosztata és a végbél területe a legveszélyeztetettebb. A túlsúlyos embereknél gyakori az erős horkolás és az alvási légzéskimaradás is. Annak ellenére, hogy a barokk korban a túlsúly a gazdagság, a jólét jelképe volt, az elhízás lehangoltságot és súlyos esetben depressziót is okozhat. A túlsúly sokszor magas vérnyomáshoz is vezet, emellett érelmeszesedést, koszorúér-betegségeket és agyér katasztrófát is eredményezhet. Az elhízás kiválthatja a cukorbetegséget, érelzáródást okozhat, máj- és epehólyag betegségek előidézője lehet, valamint hozzájárulhat az ízületi porc-kopáshoz és a köszvényhez is.

Ha következmények közül csak a magas vérnyomást emeljük ki, akkor szintén idézhetjük Rob Meyert, aki azt mondja: “Ami a vérnyomást illeti, minden felesleges 4 kg 4 Hgmm-re emeli a szisztolés vérnyomást. ez húsz, harminc, ötven kilogrammos súlyfelesleg esetén igen veszélyes értékekre rúghat. A fogyás ugyanakkor ugyanilyen mértékben csökkenti a vérnyomást. (...) Általánosságban elmondható, hogy minden leadott 10 kilogramm egy fél tabletta vérnyomáscsökkentő hatásával egyenértékű” Megéri tehát megszabadulni felesleges kilóinktól.

Fogyókúrás termékek vásárlása

Ukko tea Fogyasztóteakeverék 150g

Ukko tea Fogyasztó teakeverék 150g

Mate tea, zöld tea, fahéj, gyömbér, kapor, koriandermag és fodormenta teakeverékével a tartós és hatékony fogyás eléréséért.

Ár: 3490 Ft
Megnézem

Kókuszzsír 1000ml(Kókuszolaj 1l Bio Egészség Kft)

Kókuszzsír 1000ml (Kókuszolaj 1l Bio Egészség Kft)

A kókuszzsírt, vagy más néven a kókuszolajat a kókuszpálma érett húsának megszárításából és kisajtolásából nyerik.

Ár: 1820 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!